2016.05.20.
Informatikai szolgáltatások
hallgato-trefortkert-laptop-01.jpg
Az egyetemi élethez szükséges IT szolgáltatások többsége IIG azonosítóval vehető igénybe, ez az azonosító kíséri végig az egyetemista éveket, ezzel lehet számos felületen belépni, beleértve a levelezést, a Teams-et és az ELTE wifit.

IIG azonosítót ezen a linken igényelhet.

Lépések:

  1. Kattintsunk a „Belépés”-re.
  2. A Neptun ikonra kattintással (jobb felül), majd a NEPTUN azonosító és NEPTUN jelszó begépelése után (alul) kattintsunk a „Bejelentkezés” gombra.
  3. A „Választott IIG azonosító” egy felhasználónév (lehetőleg a saját névre utaljon), 3–12 karakter hosszúságú, az angol ABC kisbetűit, illetve kötőjelet tartalmazhat. Nem lehet benne pont, szóköz vagy alulvonás sem. Nem kezdődhet kötőjellel, sem számmal.
  4. A „Választott IIG jelszó” és „Választott IIG jelszó megerősítés” mezőbe legalább 6 karakter hosszú jelszót adjunk meg, ez nem egyezhet a felhasználónévvel.
  5. Ha az ELTE wifit is használni szeretnénk, akkor a „Kérem a WiFi azonosító létrehozását is” melletti jelölőnégyzetet is be kell pipálni.
  6.  Kattintsunk az "Igénylés" gombra, és ezzel sikeresen elkészítettük IIG azonosítónkat (amely az ELTE wifi-hez is használható) és az e-mail címünket (ami a levelezés mellett a Teams-hez, ill. az egyéb O365-ös szolgáltatáshoz is használható).

ELTE-s email-cím igénylése – O365

Minden ELTE-s hallgató jogosult arra, hogy az ELTE Informatikai Igazgatóság (ELTE IIG) által biztosított e-mail szolgáltatást igénybe vegye. Persze, jogosan felmerül bennünk, minek még egy cím. Komoly tapasztalatok bizonyítják, hogy segít, ha az egyetemi tanulmányokkal kapcsolatos levelezéseket hivatalos, ELTE-s e-mail címmel intézik a diákok és az oktatók egyaránt.

  1. Először is – ha még nincs –, regisztráljunk IIG azonosítót az ugykezelo.elte.hu oldalon (lásd: fenti leírás).

  2. Lépjünk be a https://outlook.office.com oldalon az e-mail címünkkel (felhasznaloneved@student.elte.hu).

  3. Többtényezős hitelesítés (MFA) beállítása (hasonlóképpen a Neptunhoz);
    további információk

Néhány információ a szolgáltatásról:

  • 100Gb tárhely;
  • leveleinket bárhonnan elérhetjük a webes felületen keresztül (outlook.office.com), vagy a szokásos klienssel (Outlook) le tudjuk tölteni a gépünkre;
  • mobilos klienst is használhatunk (Outlook mobile);
  • egyszerűen beállíthatjuk (gyakorlatilag csak az e-mail címet kell beírni, majd az azonosítóhoz tartozó jelszót, ahonnan már fel is konfigurálja magát az Outlook);
  • mai elvárásoknak megfelelő levelezőrendszer;
  • tetszőleges profilképet állíthatunk be;
  • kifinomult naptárfunkciókkal rendelkezik (Teams-ben meghirdetett oktatások, vizsgák, események automatikusan megjelennek benne, ha elfogadjuk a meghívót);
  • a távoktatásra használt Microsoft Teams-be is ezzel a címmel tudunk belépni, ahova a Neptun kurzusok integrációja is történik az oktatók által;
  • a tanulmányokhoz szükséges hivatalos ügyeket könnyebben, gyorsabban tudjuk intézni;
  • a Neptun-üzeneteket biztosan időben, illetve késés nélkül megkapjuk;
  • további információk

Teams

Az online oktatás egyik bástyája a Microsoft Teams nevű csoportmunkatámogató szoftvere, amelyre előadások, ill. vizsgák során is szükségünk lehet.

  1. Először is – ha még nincs –, regisztráljunk IIG azonosítót az ugykezelo.elte.hu oldalon (lásd: fenti leírás).
  2. Lépjünk be a https://teams.microsoft.com oldalon az e-mail címünkkel (felhasznaloneved@student.elte.hu)!.

WiFi az egyetem falain belül

  1. Először is – ha még nincs –, regisztráljunk IIG azonosítót az ugykezelo.elte.hu oldalon (lásd: fenti leírás).
  2. Csatlakozzunk az „ELTE” nevű WiFi hálózatra. Beállítási segítség itt található.

WiFi a szombathelyi campuson

Otthoni Office programcsomag letöltése

Az Office 365 programcsomag letöltése: „portal.office.com”-on lehet bejelentkezni az alapértelmezett ELTE-s e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval.
Részletes útmutató itt olvasható.


Részletes leírás az ELTE IIG oldalán található. Probléma vagy kérdés esetén az Operátori Szolgálat nyújt segítséget.

Email: operator@elte.hu
Telefon: +36 1 372 2500/6800
Fax: +36 1 372 2500/6741

Lágymányosi Campuson:
Cím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, VI/126.

Trefort-kerti Campuson:
Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/C, alagsor 64.

További részletek az IIG weboldalán.