Az Eötvös Kiadó gondozásában megjelent új kötet az ELTE-n formálódó alkotók műveit tartalmazza, bizonyítva, hogy az egyetem ma is a magyar kultúra és szellemi élet egyik meghatározó műhelye.
Az Eötvös Kiadó november elején mutatta be a magyar irodalmi és tudományos élet kiválóságainak írásait tartalmazó sorozat második kötetét. A szerzők (Csaplár Vilmos, Fábri Péter, Falcsik Mari, Garaczi László, Kiss Róbert Richard, Kukorelly Endre, Kun Árpád, Marék Veronika, Márton László, Mörk Leonóra, Nádasdy Ádám, Nógrádi Gábor, Nógrádi Gergely, Petőcz András, Szentmártoni János, Tatár Sándor, Toót-Holló Tamás) a tavaly megjelent első kötet alkotóihoz hasonlóan mindannyian az ELTE-n kezdték pályafutásukat.
Köszöntőjében Darázs Lénárd, az ELTE rektora arról beszélt, hogy a társadalom, a politika és a gazdaság is komoly elvárásokkal fordul az egyetemek felé, azonban az intézményeknek a modern kor elvárásainak való megfelelés mellett
őrizniük kell évszázados hagyományokra épülő kultúrateremtő és -közvetítő szerepüket is.
Ha a kulturális szerep hiányzik, az egyetemi tanítás és tanulás könnyen oktatásgyárrá, a kutatás pedig Q1-es publikációk tudományos adatbázisává válhat – hangsúlyozta.
Az Eötvös Kiadó küldetésének tekinti, hogy informatív és inspiráló köteteket jelentessen meg, amelyek nemcsak a tudományhoz, de az ország irodalmi életéhez is hozzájárulnak – mondta beszédében Tóth Tibor József. A kiadó igazgatója szerint a most megjelent kötet az olvasói közösségeket is közelebb hozza egymáshoz, amikor kedvencük írásait keresve olyan szerzők műveivel is találkoznak, akik esetleg másképp gondolkodnak a világról.
A bemutatón tartott kerekasztal-beszélgetésen a jelen levő szerzők inspiráló egyetemi élményeiket, a 70-es és 80-as évek bölcsészkari világát idézték fel. A beszélgetés moderátora, Kiss Róbert Richard szerint
az egyetemi légkör hosszú távon meghatározhatja egy hallgató pályáját,
akár a tanári példaképek követésével, akár az órákon hallottakkal való szembefordulással, ami később akár paradigmaváltáshoz is elvezethet.
Fábri Pétert édesanyja, a 2010-ben elhunyt Surányi Ibolya gyakran vitte magával az általa alapított, a bölcsészkar Pesti Barnabás utcai épületében működő Egyetemi Színpadra, ahol a gyakorlatban valósult meg az egyetem és a kultúra kapcsolata olyan szereplőkkel, mint Ascher Oszkár, Neményi Lili, Nagy László, Juhász Ferenc, Petri György, Melooco Miklós vagy Haraszti „Édeske”István.
Mörk Leonóra a Györffy Miklós által vezetett német-magyar műfordítói szeminárium mellett meghatározó élménynek nevezte újságírói pályájának kezdetét, amikor írása vezércikként jelenhetett meg az Egyetemi Lapokban, miután Nyakas Szilárd, az ismert rádiós és a lapok főszerkesztője bizalmat szavazott neki.
Petőcz András az 1976-ban megszűnt Jelenlét folyóirat 1981-es újraindítását, illetve a rendszerváltás ikonikus alakjának, Krassó Györgynek a híres félemeleti büfében tett látogatását idézte fel. Szóba került az is, hogy hallgatóként hogyan tették próbára a helyesírás atyaúristenének számító Fábián Pál professzort a legképtelenebb szóösszetételekkel a külön- és egybeírás mozgó szabálya alapján, míg végül a professzor az egyik feladványukra csak legyintett: „Tudják mit? Ezt inkább ne írják le.”
Marék Veronika történelem szakon kezdte egyetemi éveit, de a görög és római kort megismerve úgy érezte, hogy az emberiség szinte kötelességszerűen ismétli meg a régi korok hibáit és rémtetteit, ezért inkább magyar szakon folytatta. A diploma hasznáról elárulta: „Minden szerkesztőnek egyetemi végzettsége volt. Egyenes gerinccel akartam velük tárgyalni.”
Tatár Sándor szerint 60 éves kor fölött az egyetemi években indult történetek a saját farkukba harapó óriáskígyóként kerekednek le, az egyetemek pedig a kritikai visszajelzések forrásaként,
szerzőkeltető tevékenységükkel valóban a kulturális utánpótlás-nevelés helyszínei.
Toót-Holló Tamás két Debrecenben töltött év után iratkozott át az ELTE-re, amely egy ózdi fiatalnak, még ha ezüstérmes OKTV-s is, először meghódíthatatlan szellemi csúcsnak tűnt. A rideg pesti fogadtatás után végül az irodalomtörténet szakon tapasztalta újra a Debrecenben megismert jóleső buborék-élményt, a bölcsészkaron pedig a 80-as években a politikai rendszer közelgő változása tapintható közelségbe került.
Szentmártoni János a Sárkányfű folyóirat műhelyében dolgozott Grecsó Krisztiánnal és Karafiáth Orsolyával, ma is élő emlékeként pedig Kovács Sándor Iván professzort említette, aki minden évben azzal kezdte egyetemi előadássorozatát, hogy megjegyezte, mely hallgatói írnak verseket, mivel „nem akart úgy járni, mint Holger Antal”.
A kerekasztal-beszélgetésen aztán szó esett még hasznos és kezdetben haszontalannak tűnő tudásanyagról, Pilinszky mássalhangzóinak ritmusáról, arról, hogy a tudományos ismeretek hogyan működtetik és hitelesítik egy történelmi regény cselekményéeit, és hogy egy elbukott vizsga után másnap ugyanúgy fel fog kelni a nap.
