2025.09.19.
A kutyák a tárgynevek mögötti funkciót is felismerik
kutya-targy.jpg
Az ELTE etológusai kimutatták, hogy a „tehetséges szótanuló” kutyák nemcsak megjegyzik a játékok neveit, hanem képesek új, teljesen más kinézetű tárgyakra is kiterjeszteni a szavak jelentését – ha azok ugyanarra a funkcióra használhatók. Ez a készség eddig kizárólag kisgyermekeknél és hosszú éveken át tanított egy-egy papagáj vagy bonobó esetében volt ismert. A felfedezés a Current Biology folyóiratban jelent meg.

Az embereknél a „jelentéskiterjesztés” a nyelvtanulás egyik alapköve. A funkció alapján történő kiterjesztés azonban még ennél is összetettebb készség. Egy kisgyermek fokozatosan megtanulja, hogy a „csésze” szó a bögrére, a pohárra és a kulacsra is vonatkozhat, hiszen mindegyiket ivásra használjuk. Ez a felismerés annak ellenére jön létre, hogy ezek a tárgyak formájukban anyagukban nagyon eltérőek egymástól, leginkább a használatuk módja (funkciója) köti őket össze. 

Míg számos állatfaj képes küllem alapján csoportosítani tárgyakat, a funkcióra vonatkozó, tanult szó kiterjesztése igen különleges elmebeli képességeket feltételez. Egyes egyedek megtanítása bizonyos tárgyakhoz kötődő szavakra rendkívül idő- és munkaigényes, és nagyon kevés egyed volt képes valóban elsajátítani azt.

Itt jön a fordulat!

„Ezek a tehetséges szótanuló kutyák egyedülálló lehetőséget kínálnak e jelenség vizsgálatára, mivel ők a gazdával való játék során, természetes interakciókban gyorsan tanulják meg a szavakat, vagyis a játékok neveit – mondta Claudia Fugazza, a tanulmány vezető szerzője. – Eredményeink azt mutatják, hogy nem egyszerűen megtanulják a tárgyak neveit, hanem olyan szinten értik a szavak mögötti jelentést, hogy képesek azt teljesen új, nagyon eltérő kinézetű játékokra is alkalmazni – felismerve, mire valók azok a tárgyak.”

Játékos kísérlet

A kutatók 7 tehetséges szótanuló kutyák kutyát – hat border collie-t és egy ausztrál pásztorkutyát – teszteltek. A világon talán 50-100 ilyen tehetséges kutya van, aki természetes módon, a mindennapi játék során képes több tucatnyi játék nevét megtanulni. A kísérlet négy szakaszból állt, mindet természetes környezetben, a gazdák otthonában, játékos interakciók közben végezték.

A tanulási szakaszban a kutyák két új szót tanultak (például „húz” és „hozz”), amelyek nem egy-egy tárgyat, hanem több, küllemében teljesen eltérő, de azonos módon használt játékot jelöltek (húzogatós vagy behozós). Ezt követték a tesztek, amelynek során a kutyák bizonyították, hogy megtanulták az új szavakat, és helyesen választották ki a megfelelő játékot, ha a gazda a “húz”-t vagy a “hozz”-t kérte.

A kísérlet következő szakaszában a kutyák új, küllemében nagyon különböző játékokkal játszhattak “huzogatósat” vagy “behozósat” a gazdával, ahogy korábban is, de most a játék neve nem hangzott el egyszer sem.

A végső tesztben, a kutyáknak ezen új tárgyak közül kellett kiválasztani, amikor a gazda a “húz” vagy „hozz” játékot kérte. A kutyák nagy biztonsággal választották ki a megfelelő, addig névtelen tárgyat – vagyis általánosították a szavakat funkcionális kategóriákra.

Miért fontos ez?

Ez az első bizonyíték arra, hogy a kutyák képesek a szavakat funkcionális kategóriákra általánosítani, mégpedig természetes, játékos interakciók során. A húzogatós és a behozós játékok során a kutyák nem csak azt tanulták meg, hogy egy tárgynak van egy konkrét neve, hanem azt is észrevették, hogy a nevek bizonyos használati módhoz kötődnek. Azaz általánosították a nevek jelentését. 

„Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a szavakhoz kapcsolódó kategorizációra nemcsak az ember képes, hanem megjelenhet nem emberi, nem nyelvhasználó fajoknál is, természetes módon – mondta Miklósi Ádám, a tanulmány társszerzője. – Ez izgalmas új irányokat nyit annak megértésében, hogyan fejlődhettek ki a nyelvhez kapcsolódó készségek, és hogyan működhetnek fajunkon túl.”

Főbb eredmények:

  • A kutyák nem a külső hasonlóság, hanem a funkció alapján terjesztették ki a szavakat.
  • Ez a felismerés természetes módon, játék közben alakult ki – nem igényelt intenzív tréninget.
  • Bár az elmebeli mechanizmus még nem ismert, ezek a kutyák sok vonatkozásban hasonlóan tanulnak, mint a nyelv elsajátításának kezdetén lévő csecsemők
  • A tehetséges szótanuló kutyák természetes környezetében való vizsgálata új perspektívát nyit a nyelvhez kapcsolódó képességek fejlődésének és működésének megértésében.
Ha úgy gondolja, hogy Ön kutyatársa is tehetséges szótanuló, akkor jelentkezzen a kutatóknál, ezen a linken: https://linktr.ee/geniusdogchallenge