A CHARM-EU Szövetség budapesti projektrendezvényén áttekintették a közös munka eddigi eredményeit és egyeztettek a következő lépésekről. A megbeszélésen az öt európai partneregyetem képviselői mellett a csatlakozó új partnerek küldöttei is részt vettek.
A TORCH projekt a CHARM-EU Szövetség együttműködéseként 2021 februárjában indult el azzal a céllal, hogy kidolgozza az öt kutatóegyetem alkotta szövetség kutatási és innovációs stratégiáját. A munka kiterjed a szövetségi szintű alapelvek meghatározására, a résztvevők közös kutatási terveket dolgoznak ki, felmérik jó gyakorlataikat a vállalati együttműködések, az open science és a citizen science területén.
A június 20–22. között Budapesten megrendezett program rektorhelyettesi találkozóval kezdődött hétfő délután. Jordi Garcia Fernández tudományos rektorhelyettest és Raúl Ramos Lobo nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettest a Barcelonai Egyetemről és Reko Leinót, az Åbo Akademi Egyetem tudományos rektorhelyettesét Hamar Imre, az ELTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese köszöntötte. A megbeszélést közös városnézés követte.
A keddi és a szerdai nap folyamán egymást követték a munkamegbeszélések. A már lezárult munkacsomagok vezetői (Nina Shiel / Trinity College Dublin, Albert Diaz-Guilera / Barcelonai Egyetem, Inese Rozensteine / Montpellier-i Egyetem, Marjanneke Vijge / Utrechti Egyetem és Aczél Balázs, az ELTE PPK tudományos és nemzetközi dékánhelyettese) bemutatták a legfontosabb eredményeket, melyeket kommunikációs és stratégiai szempontból is megvitattak. A találkozó fő témája a Common policies and Strategies és az ELTE által vezetett Action Plans and Pilots munkacsomagok egyeztetése volt, amelyek keretében a résztvevők a következő másfél év kihívásait tekintették át: ebben az időszakban hosszútávú tervek lefektetése és ezek tesztelése lesz a Szövetség feladata.
Az ELTE képviseletében a megbeszéléseken részt vett Sziklai Péter tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes, Bóna Judit, a BTK tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese, Teslár Ákos, a Tudománypolitikai Iroda vezetője, Szöllősi Szilvia, az Egyetemi Stratégiai Iroda vezetője és Takó Ferenc, a CHARM-EU Iroda vezetője. A közös munka zárásaként a megalakulásának 250. évfordulóját ünneplő Füvészkertbe is ellátogattak a vendégek.
A TORCH projekt első éves fórumának szintén az ELTE volt a házigazdája. A projektről további információk találhatóak a Szövetség weboldalán.
Mark Pen tudományos ügyekért felelős vezető (Utrechti Egyetem)
Bóna Judit, a BTK tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese és Sziklai Péter tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes
Reko Leino tudományos rektorhelyettes (Åbo Akademi Egyetem) és Takó Ferenc, az ELTE CHARM-EU Iroda vezetője
Takó Ferenc, az ELTE CHARM-EU Iroda vezetője
Meritxell Chaves, a CHARM-EU Szövetség menedzsere (Barcelonai Egyetem)
Marjanneke Vijge, a Public Engagement munkacsomag vezetője (Utrechti Egyetem); Anne von Thun, a Kutatásfejlesztési Központ vezetője (Würzburgi Egyetem) és Reko Leino tudományos rektorhelyettes (Åbo Akademi Egyetem)
Inese Rozensteine projektmenedzser (WP5, Montpellier-i Egyetem); Eléa Pippo projektmunkatárs (Montpellier-i Egyetem) és Aczél Balázs, az ELTE PPK tudományos és nemzetközi dékánhelyettese
Teslár Ákos, az ELTE Tudománypolitikai Iroda vezetője
Mark Pen tudományos ügyekért felelős vezető (Utrechti Egyetem)
Eléa Pippo projektmunkatárs (Montpellier-i Egyetem); Aczél Balázs, az ELTE PPK tudományos és nemzetközi dékánhelyettese, Edwin Kanters EU-s kapcsolattartó munkatárs (Utrechti Egyetem) és Bóna Judit, a BTK tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese
Bóna Judit, a BTK tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese