Június végén az ELTE PPK adott otthont a MARIHE (Master in Research and Innovation in Higher Education) projekt szakmai eseménysorozatának, amelynek célja a felsőoktatás-kutatásról szóló párbeszéd erősítése, a mesterképzésben résztvevő hallgatók szakdolgozati kutatásainak bemutatkozása és a szakmai kapcsolatok építése volt.
A háromnapos programsorozat első napján Max Kusters (Leiden Egyetem / ICLON) tartott előadást az oktatók tanítással kapcsolatos ágenciájáról, valamint szakmai műhelymunkát vezetett a szcenárióalapú kutatásmódszertanról.
A második napon prof. Kat Yassim (Johannesburgi Egyetem) tartott interaktív workshopot a MARIHE program és a Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatóinak a fenntarthatóság szempontok felsőoktatási integrációjáról. A vendégelőadók meglátogatták a Felsőoktatás és Innováció-Kutatócsoportot, és betekintést nyertek az EDiTE doktori program működésébe.
A zárónapon a MARIHE képzés 9. évfolyamának az ELTE és a Kremsi Egyetem közös specializációját végző hallgatói szakdolgozati szemináriumon ismertették kutatási témáikat. A jelenlévő témavezetők – Halász Gábor, Horváth László, Kálmán Orsolya, Kovács István Vilmos, Sina Westa, Corinna Geppert – és a hallgatótársak szakmai visszajelzésekkel segítették a munkájukat.
A Felsőoktatás-pedagógiai Módszertani Központ angol nyelvű oktatói teadélutánján pedig a Learning and Teaching specializáció hallgatói mutatták be felsőoktatás-kutatási témáikat és world café formájában vitatták meg azok gyakorlati kérdéseit és egyetemi vonatkozásait.
A rendezvénysorozat hozzájárult a MARIHE közösség összetartásához és a szakmai hálózatok bővüléséhez az ELTE PPK-n belül és nemzetközi szinten egyaránt.
További információ a képzésről

Forrás: ELTE PPK