Az ELTE kutatói által vezetett nemzetközi projekt sikeresen azonosította az Árpád- és Rurik-dinasztiába tartozó egykori macsói bán, Béla herceg maradványait. A vizsgálatokkal egy évszázados régészeti és történeti kérdést oldottak meg.

1915-ben a Margit-szigeti domonkos rendi kolostorban folytatott régészeti feltárás során egy fiatal férfi maradványai kerültek elő. A lelőkörülmények, történeti adatok, az eltemetés helye, valamint a Bartucz Lajos antropológus által a csontokon megfigyelt sérülésnyomok alapján feltételezték, hogy a maradványok egy Árpád-házi herceghez, Béla macsói bánhoz tartoztak. Ezt azonban akkor még a korszak módszertani lehetőségei alapján teljes biztonsággal sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudták. 

Macsói Béla herceg koponyája a margit-szigeti 13. századi domonkos rendi kolostor sekrestyéjében 1915-ben került elő.

Béla macsói herceg (született: 1243 után – elhunyt: Margit-sziget, 1272. november) anyai nagyapja IV. Béla király volt, apai ágon pedig a számos kijevi nagyherceget adó északi, skandináv eredetű Rurik-dinasztiához tartozott. A 13. századi osztrák krónikák szerint Béla herceg ellen Héder nembeli „Kőszegi" Henrik 1272 novemberében a mai Margit-szigeten merényletet követett el. Béla súlyosan összekaszabolt testét ezután a szigeten lévő kolostorban temették el.

2018-ban Hajdu Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék) vezetésével nemzetközi kutatócsoport alakult, amelyben antropológus, genetikus, régész és archeobotanikus szakemberek, stabilizotóp- és radiokarbon-specialisták, valamint fogorvosok vettek részt. A projektben a csontleletek komplex igazságügyi és biorégészeti elemzésével az elsődleges cél a leletek genetikai azonosítása, valamint a herceg életének és halálának minél teljesebb rekonstrukciója volt.

Az ELTE Embertani Tanszék Török Aurél-gyűjteményében található koponya 3D modellje (Ritkaságok az Embertani Tanszék gyűjteményében).

A vizsgált férfi bizonyító erejű genetikai azonosítását az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézetében Borbély Noémi és Szécsényi-Nagy Anna végezték el. A történeti források által jelzett genealógia több, egymást erősítő genetikai bizonyítékkal is alátámasztható.

Az adatok egyértelműen igazolják, hogy a macsói Béla herceg III. Béla király ükunokája

(negyedfokú leszármazottja) volt, valamint ezzel összhangban a herceg Szent Lászlóhoz mért genetikai távolsága nagyságrendileg kétszeresnek adódik. A teljes genomi adatok alapján végzett genetikai eredet becslése közel fele arányban skandináv genetikai eredetre utal, ami megerősíti az északi eredetű Rurik-dinasztiához való kötődést. Az emellett jelentős mértékben mutatkozó kelet-mediterrán komponensek a vizsgált személy anyai nagyanyja felé mutattak: Béla macsói herceg anyai nagyanyja IV. Béla felesége, a bizánci császár lánya, Laszkarisz Mária volt. A fentiek mellett az Y-kromoszóma-vizsgálatok is megerősítették a vizsgált személy Rurik apai ágára vonatkozó történeti adatokat.

Macsói Béla herceg családfája (Macsói Béla arcrekonstrukciója Kustár Ágnes, III. Béla királyé pedig Skultéty Gyula munkája)

Az eredmények alapján a csontváz egy fiatal, a húszas évei elején elhunyt férfié volt. A vizsgált egyén nagy mennyiségben fogyasztott állati fehérjét, közte jelentős mennyiségben víziállatokat (halat és talán kagylót) is, amint erről a csontjaiban megőrződött szén és nitrogén izotópokból következtetni lehet. A férfi fogkövében megőrződött  mikrofosszíliák is árulkodnak az étrendről: a búzából és árpából származó keményítőszemcsék (rajtuk őrlés, főzés és sütés nyomaival) főtt búzadara és sült búzakenyér fogyasztására utalnak.

A stroncium izotópok mért aránya alapján a vizsgált férfi nem ott született és volt kisgyermek, mint ahol eltemették. A kisgyermekkorban beépült izotópok arányai – a Kárpát-medence több más térsége mellett – megfelelnek a Szerémségben mért értékeknek, amely egykor a Magyar Királyság macsói bánságának részét képezte. A késői gyermekkorban a vizsgált személy már egy másik régióba költözött (ami lehetett akár a mai Budapest környéke is). 

Annak érdekében, hogy a kutatók megismerjék a herceg halálának pontos körülményeit, valamint, hogy összevessék azokat az ismert történeti leírásokkal, részletes igazságügyi embertani elemzést is végeztek.

A csontvázon összesen 26, a férfi halálával összefüggésbe hozható sérülést figyeltek meg,

amelyek mindegyike egyetlen erőszakos esemény során keletkezett. A sérülések valószínűleg három ember által elkövetett összehangolt támadásra utaltak. A herceg a sérülései elhelyezkedése és jellegei alapján nyílt összetűzésben, sisak és páncél nélkül nézett szembe támadóival, tudatában volt az agressziónak, és próbálta védeni magát. A gyilkossághoz a merénylők két különböző típusú fegyvert, egy valószínűsíthető szablyát és egy hosszúkardot használtak. A merénylet a fejet és a felsőtestet érő kardcsapásokkal indult, majd az áldozat – miközben megpróbálta blokkolni a további ütéseket, vágásokat – a karjain védekező sérüléseket szenvedett.

A koponyán és vázcsontokon megfigyelt, halál körüli időpontban elszenvedett sérülések (CL= lézió a koponyán; PL: lézió a vázon)

A támadók végül további, oldalról mért csapásokkal tették végleg harcképtelenné az áldozatot. A merénylők ezt követően is folytatták a támadást, és amikor a herceg a földre zuhant, halálos sérüléseket okoztak a fejen és az arcon. Az agresszió intenzitása, valamint az arcra mért vágások és ütések intenzív érzelmi érintettségre (pl. hirtelen dühre, gyűlöletre) utaltak, míg

az összehangoltan okozott sérülések  előre eltervezett gyilkosságot valószínűsítenek.

A fentiek alapján, bár a macsói Béla herceg ellen 1272 novemberében végrehajtott merényletet részben vagy teljesen előre eltervezték, azt azonban semmiképp sem hidegvérrel hajtották végre.

Az eredmények jól illusztrálják azt, hogy a humán és természettudományok összefogásával milyen hatékonyan lehet a történelmi adatokat ellenőrizni és a múltbeli erőszakos haláleseteket példátlan részletességgel rekonstruálni. Az új tanulmány a rangos Forensic Science International: Genetics c. igazságügyi genetikai folyóiratban jelent meg. A preprint verzió szabadon elérhető.

Bővített magyar nyelvű összefoglaló a LINKre kattintva érhető el.

Forrás: ELTE Biológiai Intézet