Hírek az IK-ról 2019.04.24.Informatikusaink is jól szerepeltek az OTDK-n Az ELTE IK hallgatói két első, egy második, egy harmadik helyezést, illetve három különdíjat szereztek az OTDK Informatikatudományi Szekciójában. OTDK 2018.12.12.Az ELTE doktorandusza nyerte az Országos IT Megmérettetést Borbély Zsófia a “Magyarország legsokoldalúbb informatikusa” cím mellett „A legkiválóbb női versenyző” különdíját is megkapta. 2018.12.03.Kemény János-díjat kapott Tóth Melinda Az Informatikai Kar programtervező tanársegédje vehette át idén a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság kitüntetését. 2018.11.10.Nobel-díjas fizikust avatott az ELTE díszdoktorrá Rainer Weiss professzor a gravitációs hullámokat első ízben, ELTE-s közreműködéssel észlelő LIGO Scientific Collaboration alapító vezetője. 2018.11.07.Adattudományról – közérthetően Az idősorok elemzéséről kérdeztük Buza Krisztián egyetemi adjunktust, az Informatikai Karon működő T-Labs kutatóját. Interjú. interjú 2018.10.03.Biztos jövő már az első egyetemi naptól A tanév kezdetén munkaszerződést kötöttek, így már el is keltek az elsőéves duális gépészmérnök hallgatók Szombathelyen. 2018.07.02.Kiosztották a Bolyai-ösztöndíjakat A teljesítményközpontú, országos akadémiai ösztöndíjat a Bolyai-napon adták át a Magyar Tudományos Akadémián. A 162 nyertes tizede ELTE-s. 2018.06.20.Új kutatási erőtér a magyarországi informatikában Az ELTE IK vezetésével innovatív informatikai és infokommunikációs megoldásokat megalapozó tematikus kutatási projekt indult. tudomány 2018.06.11.A Sapientia informatikusai az ELTE-n Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói a Makovecz-ösztöndíj keretében ismerkedtek a budapesti informatikusképzéssel. 2018.05.23.Bronzérem a Techtogether versenyen Az ELTE SEK gépészmérnök hallgatói a negyedik ipari forradalom technológiáihoz kapcsolódóan bizonyították felkészültségüket. 2018.05.03.IT-láz az ELTE-n "Tanulj informatikusnak és IT vállalkozónak egyszerre!” címmel rendezett teltházas eseményt az EIT Digital magyarországi irodája a Startup Safary apropóján. 2018.04.25.Akinek a játék és a tanítás behálózza az életét Kemény János-díjjal ismerték el Gombos Gergő informatikust, az ELTE IK Információs Rendszerek Tanszék tanársegédjét. Interjú. interjú Oldalszámozás Első oldal « Előző oldal ‹ … Oldal 11 Oldal 12 Jelenlegi oldal 13 Oldal 14 Oldal 15 … Következő oldal › Utolsó oldal »
2019.04.24.Informatikusaink is jól szerepeltek az OTDK-n Az ELTE IK hallgatói két első, egy második, egy harmadik helyezést, illetve három különdíjat szereztek az OTDK Informatikatudományi Szekciójában. OTDK
2018.12.12.Az ELTE doktorandusza nyerte az Országos IT Megmérettetést Borbély Zsófia a “Magyarország legsokoldalúbb informatikusa” cím mellett „A legkiválóbb női versenyző” különdíját is megkapta.
2018.12.03.Kemény János-díjat kapott Tóth Melinda Az Informatikai Kar programtervező tanársegédje vehette át idén a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság kitüntetését.
2018.11.10.Nobel-díjas fizikust avatott az ELTE díszdoktorrá Rainer Weiss professzor a gravitációs hullámokat első ízben, ELTE-s közreműködéssel észlelő LIGO Scientific Collaboration alapító vezetője.
2018.11.07.Adattudományról – közérthetően Az idősorok elemzéséről kérdeztük Buza Krisztián egyetemi adjunktust, az Informatikai Karon működő T-Labs kutatóját. Interjú. interjú
2018.10.03.Biztos jövő már az első egyetemi naptól A tanév kezdetén munkaszerződést kötöttek, így már el is keltek az elsőéves duális gépészmérnök hallgatók Szombathelyen.
2018.07.02.Kiosztották a Bolyai-ösztöndíjakat A teljesítményközpontú, országos akadémiai ösztöndíjat a Bolyai-napon adták át a Magyar Tudományos Akadémián. A 162 nyertes tizede ELTE-s.
2018.06.20.Új kutatási erőtér a magyarországi informatikában Az ELTE IK vezetésével innovatív informatikai és infokommunikációs megoldásokat megalapozó tematikus kutatási projekt indult. tudomány
2018.06.11.A Sapientia informatikusai az ELTE-n Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói a Makovecz-ösztöndíj keretében ismerkedtek a budapesti informatikusképzéssel.
2018.05.23.Bronzérem a Techtogether versenyen Az ELTE SEK gépészmérnök hallgatói a negyedik ipari forradalom technológiáihoz kapcsolódóan bizonyították felkészültségüket.
2018.05.03.IT-láz az ELTE-n "Tanulj informatikusnak és IT vállalkozónak egyszerre!” címmel rendezett teltházas eseményt az EIT Digital magyarországi irodája a Startup Safary apropóján.
2018.04.25.Akinek a játék és a tanítás behálózza az életét Kemény János-díjjal ismerték el Gombos Gergő informatikust, az ELTE IK Információs Rendszerek Tanszék tanársegédjét. Interjú. interjú