2016.10.20.
Középiskolásoknak szóló hallgatói programok támogatása
ehok-logo-boritokep.jpg
Az ELTE EHÖK Tudományos és Tehetséggondozási Tanácsa pályázatának célja elsősorban olyan, hallgatók által szervezett tudományos vagy ismeretterjesztő rendezvények díjazása, melyek középiskolásoknak szólnak és céljuk, hogy a középiskolások pályaválasztását, tehetséggondozását elősegítsék. Leadási határidő: 2016. november 15.

A rendezvények lehetnek egyszeriek vagy folyamatos megrendezésűek, így akár táborok, előadássorozatok, tehetséggondozó vagy versenyfelkészítő-szakkörök, valamint ismeretterjesztő alkalmak is, melyek közös eleme a tehetséggondozó és rekrutációs jelleg. A pályázat a szervezőket jutalmazza. Pályázni csak a 2015. szeptember 1. és 2016. szeptember 1. között megrendezett programokkal lehet.  

Az elbírálás során többek között figyelembe veszik a téma újszerűségét, az inter- és multidiszciplinaritást, a nemzetköziséget valamint a szakmai illetve civil szervezetekkel való együttműködést. A pályázat során olyan rendezvények támogathatók, melyek szervezőinek legalább fele az ELTE polgára.

Díjazás:

  • az első helyezett 75.000 forintos,
  • a második helyezett 50.000 forintos,
  • a harmadik helyezett 25.000 forintos jutalomban részesül.

Leadási időszak: 2016. november 12. – 2016. november 15., a hiánypótlás vége: 2016. november 18. A pályázatot a Neptun/Ügyintézés/Kérvények fülön lehet leadni.

A pályázatok bírálása az ELTE HÖK Tudományos és Tehetséggondozási Bizottságának együttműködésével történik, a pályázati kiírásban foglalt bírálati rend és szempontrendszer szerint.

Figyelem: ugyanazon rendezvényre vonatkozó pályázat a Tudományos és Tehetséggondozó Bizottság által kiírt pályázatok közül csak egyen bírálható el, a többszörös benyújtás az összes pályázat tekintetében automatikus kizárást von maga után.

Részletes pályázati kiírás