A Magyar Tudományos Akadémia 2018 novemberében 15. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a "Magyar Tudomány Ünnepe 2018” című országos és határon túli programsorozatot, idén Határtalan tudomány mottóval. A rendezvénysorozaton az Eötvös Loránd Tudományegyetem is számos programmal vesz részt.
Az idei programsorozat hatékony segítséget kíván nyújtani többek között annak az aktuális kérdésnek a megválaszolásához, hogy milyen módon megy végbe a technológiai fejlesztések szétterülésének folyamata hazánkban és a nemzetközi környezetben. A tudományünnep másik kiemelt célja a tudomány kommunikációs tevékenységének vizsgálata, a nemzetközi-magyar és a külhoni-magyar kutatások (kutatócsoportok) jó példáinak bemutatása és az együttműködések erősítése.
Idén a rendezvénysorozat nyitóelőadása az önvezető autók jövőjével foglalkozik: hogyan érzékelik az őket körülvevő világot, miként lehetnek képesek kezelni a mindennapi helyzeteket, és – tesszük hozzá gondolatban – hogyan bírják majd idegekkel a budapesti dugókat. Utóbbi kivételével jó eséllyel választ kaphatunk kérdéseinkre Bokor József november 5-i előadásában, mely a Magyar Tudomány Ünnepének megnyitója után hangzik el. A megnyitó és az előadás élő közvetítésben követhető lesz a tudomanyunnep.hu és az mta.hu oldalakról.
A Magyar Tudomány Ünnepe ELTE-s rendezvényeiről ezen az oldalon olvashat bővebben.